Nina Persson

 
Miután szanaszét énekelte a 2000-es éveimet aThe Cardigansban, Nina Persson a férjével alakított A Camp-ben dalolta szét a világot. Az A Camp számomra igazi búskomor, szatirkus, nagyon svéd zene (igaz a svédeknél azért fogyott anno az album, merthogy Nina).

Amanda Jenssen

 
Helyi Idol üdvöske, igazán tökös színpadi attitûddel és nagyon vagány hangkészlettel. A Killing my Darlingsalbumát gond nélkül tudom végtelenített módban hallgatni.

Sophie Zelmani
Skandinávia (de lehet hogy a világ) talán legvisszahúzódóbb dalszerzô pacsirtája, aki a színpad helyett legszívesebben elbújna egy sarokba, ahol néha valaki véletlenszerûen megtalálhatja és rögzítheti a dalait, hogy más is meghallgassa ôket. 

A dalok kicsit álomszerûek, olyan mintha reggel ébrednél és még álmosan pusmorognál valamit, csak gitárral. A szövegek erôsek, a hangulat általában merengôs-elgondolkodós-andalgós. Télen, egy meleg szobábaban, takaró alatt becsomagolva, hó és napsütés társaságában ajánlott. (Èn mondjuk nyáron szoktam ôt hallgatni, mert télen a falnak megyek ha a szezonális melankóliám mellé még betársítom ezeket a dalokat).

Laleh

Laleh pár éve került a szemem és a fülem elé egy helyi TV mûsor kapcsán, míg a svéd zenei közéletbe 2005be robbant be a debütáló lemezéve. Laleh szívcsücsök, a svéd dalai szerintem markáns pop remekek, nem a mainstream kategóriából, jóllehet a lány erôsen rádióbarát.

Ès akikrôl érdemes tudni a gitáros-dalszerzôs-poppos kategóriából még akkor is ha a blogger nem 

edinawrites.wordpress.com